2012-ben is várja a MOL Tehetségtámogató Program a 10-18 éves sportoló diákok jelentkezését. A már jó eredményeket elért sportolók eszközvásárláshoz vagy útiköltségeikhez igényelhetnek támogatást. A pályázatok beadási határideje március 30.
Az európai nők még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - derül ki az Európai Bizottság az egyenlő fizetés európai napja alkalmából közzétett adataiból. Míg a legtöbb tagállamban ezen a téren enyhe javulás tapasztalható, néhány országban - köztük Magyarországon is - egyre nő a nemek közti bérszakadék.
Idén augusztusban immár 20. alkalommal nyitja kapuit a Sziget, s a jubileum okán az elmúlt 19 év legemlékezetesebb szigetes pillanatait gyűjti és várja a most induló mienkasziget oldal. A virtuális emlékkönyvben álló- és mozgóképek, blogbejegyzések idézik a múltat, és mostantól nyitott mindenki számára, aki emlékeit szívesen megosztaná a Sziget-közösséggel.
Idén 109 ezren adták be jelentkezésüket a felsőoktatási intézmények szeptemberi képzéseire, ez mintegy 32 ezerrel kevesebb jelentkezőt jelent a tavalyinál az Oktatási Hivatal adatai szerint. A Napi Gazdaság azt írja, ennek hátterében elsősorban a felsőoktatással kapcsolatos bizonytalanságok állnak.
A MOL idén ismét egy őszi természettudományos vetélkedőre, a Junior Freshhh-re invitálja a magyarországi és határon túli középiskolás, matematika, fizika, kémia, biológia vagy földrajz iránt érdeklődő diákokat. A vetélkedő segíthet a résztvevőknek a természettudományos versenyekre vagy az érettségire való felkészülésben, valamint azok számára is tartogat érdekes feladatokat, akik nem osztályelsők a természettudományokban.
Az évek óta töretlenül népszerű gazdálkodási és menedzsment alapszakra idén is csaknem hatezren szerettek volna bekerülni. Közülük összesen 2366-an kezdik meg az őszi szemesztert a napokban.
Szolgáltatások
A piactér szolgáltatásunk segítségével Ön kiválaszthatja a kívánt képzéseket, majd azokat összehasonlítva megtalálhatja az Önnek legmegfelelőbbet. A keresés gombra kattintva a már kikeresett képzések közül válogathat az Önnek legfontosabb szempontok szerint.
Amennyiben gondja van a kiválasztott helyszín megközelítésével, a Térképbank-ban biztosan megtalálja a megoldást.
Iratkozzon fel hírlevelünkre: a Felvételi Információs Szolgálat Országos Oktatási Hírlevelére, ha értesítést szeretne kapni a legfrissebb hírekről.